2016. március 2., szerda

Kézfertőtlenítés újragondolva

Ki sem tudok lépni a lakásból fertőtlenítő nélkül, pedig nem szeretem azt az érzetet amit maguk után hagynak, főleg  azt a ragacsosságot, ...de egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni attól milyen sok koszos fertőző dolgot fogdosok össze egy-egy utazás alkalmával  miközben gyerekhez is hozzáérek, megfogom a kezét, ivós üvegét, arcát...
Fontos volt  számomra az is , hogy olyan terméket találjak amely nem allergizál, hisz még ha nem is használnám Bogyón akkor is kivédhetetlen, hogy hozzá érjek, de persze az a legoptimálisabb ha ő is használhatja, mert miért hordanék több félét az így is hatalmas telepakolt táskámban.
Ez mind egy termékben?




Mikor rátaláltam a Touchland oldalára, tudtam ez lesz az igazi számunkra, már ha minden igaz amit írnak...és igaz !




A Kub2go aloét tartalmaz így nem kell félni, picurok puha bőrét nem szárítja ki, sőt inkább hidratál, nem hagy ragacsos érzetet, nem allergizál, vízalapú...nem ragad be az ujjak közé...
Egyszerűen szuper.
3 spicc, dörzsi , már tiszták is vagyunk és a külsejét még nem is említettem. Egyszerűen beleszerettem, de ez nem is lehet másképp. Tökéletesen kézbe illik, meglepően könnyű, vékony így kis helyen elfér, bárhova bedobható!



A legjobb pedig kupaknélküliség.
Ismeritek azt az érzést amikor sietnétek, tele a kezetek,de érzitek ragadtok a piszoktól, mert előtt például a vonaton kapaszkodni kellett??? Kell a kéztisztítás, már mozdulni sem lehet így..  és akkor ott a kupak!
 Ha lecsavarós azt egy kézzel szinte lehetetlen, kb foggal kell rásegíteni, és utána simán félrecsavarható, amiből persze jön a baj, mire hazaértek a fél doboz a táska alján szétkenődve figyel.
Vagy van a "csattintós" amit kinyitni sem könnyű főleg nagyobb körömmel, de lezárni...
Na itt egyik sincs!
Csak kikapod a táskából, fújsz és visszadobhatod rettegés nélkül. Alapból is ez egy luxus kényelmet ad ,de gyerek mellett igazi szabadság!


Rengeteg illatban kapható, alig tudtam választani, legszívesebben mindent kipróbálnám!

A semleges azért landolt a kosaramban, mert ezt találtam a legalkalmasabbnak a baba mellé, vagyis már kisgyerek...
Lassan 3 hónapja használjuk és imádjuk. Bogyó gyorsan ráérzett a használatára ha előveszem tartja is a kis kezét,  tényleg nem szárítja a bőrét.
 Imádom hogy nem ragad be a kis tenyere ráncaiba , gyorsan elillan az alkohol tartalma.

Persze mindig ügyelek rá hogy ne kerüljön a kezébe, nehogy szembe fújja magát, az ő kezér 1-1 spric bőven elég. Ilyenkor az én kezem is kap és én dörzsölöm a bőrébe. Mindig várok utána 1-3 percet mielőtt ételt vagy olyan dolgot adnék a kezébe amit szájba vesz, hogy az alkohol maradéktalanul elillanhasson.
Sokat utazunk, kb minden nap...és van amikor egy egy játék is leesik a villamoson. Én már ezeken is kipróbáltam, hiszen ha megfogja sok baktérium kerülhet rá...és kiállta próbát még Alex szarvassal is kíméletes volt.



Az  aloe vera nagyon felkeltette az érdeklődésem, sehol máshol nem láttam ilyen illattal rendelkező fertőtlenítőt, a színe is gyönyörű
Nagyon szeretem főleg nehezebb napokon, az illatától pont megkaptam azt amit vártam. Nem hivalkodó kellemes intenzitású, finom és mintha még hűsítene is.






Az ára hirtelen kicsit sokan tűnhet, de abszolút megéri , már csak ha azt nézzük hogy  ez a termék 13-szor tovább tart mint bármelyik másik drogériás fertőtlenítő.  Ami még egy plusz, hogy személyre szabható, az  oldalon különböző matricák kérhetőek az üvegre  :)

Összességében semmi rosszat nem tudok róla mondani, hálás vagyok a megalkotóknak, egy imádni való szuper termék amire azt hiszem mindenkinek szüksége van!

Nektek már lapul egy a táskában? Melyiket választanátok?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése