2016. január 12., kedd

Alixpress, avagy hogyan néznek ki a valóságban. 1 (Fürdőszoba)

Nem ez  a bejegyzés volt tervben...kicsit el vagyok havazva ..előre is bocsánat, több teszt, DIY, és simán ötletelős félkész írás is csücsül most vázlatként itt a blogon, miközben megérkezett egy kisebb adag rendelésem az Aliexpreről, és gondoltam frissen leírom a tapasztalataimat.




Ez már többedik megrendelésem, igazából most csak erről a csomagról írnék, de ha kíváncsiak vagytok a tapasztalataimra, vagy a többi megrendelt termékre  akkor írjátok meg itt, vagy facebookon esetleg instagrammon.

Ezeket még December elején rendeltem, hát igen...nem sietett ..
Nagyrészt a fürdőszobába rendeltem szerintem cuki kis kiegészítőket....lehet kicsit túl cukik is , néha túl lövök ilyen téren a dolgon, a bennem lévő gyerek van hogy túlüvölt mindent...

A fürdőszobánk panel lakához mérten kicsi. Én elkeseredetten próbálok ott tárolni mindent amit úgy érzek odavaló, aminek következményében semmi sem található meg, túlzsúfolt az egyetlen egy   polcunk, és a a legkisebb mozdulatra is lavina tör ki rajta. Ebben a káoszban az apróbb dolgokat reggel begyógyult szemmel megtalálni lehetetlen. Egyik reggel mikor  lényegében egy órám ment el  a szempillaspirálom, és szemceruzám előkerítésére, és az utána létrejött káosz elhárítására megláttam őt...

Azt kell mondanom remekül bevált. Kicsit kopogós műanyag de igazából  1:78€ szóval nem vártam többet. A tapadókorongra kicsit rá kellett segíteni, de őszintén én még nem vettem sehol sem olyat ami tényleg tapadna...
 (Gekko)

Fogkefe, nálam ez az ami úgymond szent, utálom tartóban tartani tudjátok olyan pohár alakúban mert összeérhet máséval, az pedig hogy mindenkinek külön pohárkája legyen a hely miatt nem opció. Ráadásul 90% az elektromosat használjuk így csak porosodnának a "simák".
 Ez lett a megoldás és imádom!!! Szintén gyenge pontja a tapadókorong, viszont könnyen leakasztható róla (én odaragasztottam lényegében a csempéhez) így utazáshoz is kiváló, mint védőkupak. Nemsokára Bogyónak is rendelek egyet!
(Itt találhatod meg.)
(Darabja 1,19€ volt)



Ami számomra még fejtörést okozott , az a fürdőpamacsok elhelyezése.Íme a megoldás :)
Nagyon jó kétoldalas ragasztót adtak hozzá,  a rossz helyre rakott kis esernyőmet csak szikével tudtam lefejten és még így is megrepedt, pedig nem vékony anyagból van. Eredetileg fejjel lefelé nem szándékoztam egyet sem feltenni, de olyan tökéletes gyűrűtartónak bizonyul, hogy kénytelen vagyok eltűrni, pedig esztétikailag így nem tetszik, azért sem mert kényelmi szempontból alacsonyra kellett raknom, így abszolút nem mutat...
(3db 1,55€ volt)



Az utolsó amit megmutatnék nektek inkább dísztárgy...nem sok haszna van tény..
Úgy gondoltam sminkelés közben  jól fog jönni, mivel nagyon sok fülltistító pálcikát el tudok használni....
ööö szóval a mérettel vannak bajok. Egy egész pálcika nagy benne a fél kicsi, így maradt csak az  alja behajtása , ettől viszont nehéz kivenni, mert beleakadnak egymásba.
Mindezek ellenére még mindig nagyon szépnek tartom :)
(Lotusz 1,57€ volt)





Eddig csakis jó tapasztalatom van  kínai rendelésekkel, úton van most még jó pár dolog ha minden igaz, nag izgalommal várom :)

Ti rendeltetek már? Tapasztalatok?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése